Mielőtt szülővé válunk van időnk magunkra. A munkánk mellett rendszeresen eljárunk sportolni, moziba; vagy színházba jártunk. Sokszor találkozunk a barátainkkal, hétévente tovább alszunk és mindenféle pihentető, feltöltődést biztosító tevékenységet végzünk. Az étkezéseink nyugodtak, a napjaink a hangulatunktól függően alakulnak.
Mikor szülőkké válunk, a fentiek megváltoznak. Ebben semmi meglepő nincs, számítunk rá és várjuk, hogy más lesz minden.
Természetes, hogy a kisbabánk a legfontosabb, az első hónapok egymás tanulásáról szólnak. Aztán minden családban más ütemben, pár hónap elteltével kialakul valamilyen ritmus. Ez a ritmus a szülők vérmérsékletétől függően, a gyermek igényire épül. Persze mindenki igyekszik a saját korábban megszokott és szeretett napjaihoz minél hasonlóbb rend szerint alaktani ezt, de az etetés-altatás-pelenkázás ciklus végtelensége miatt ez csak a legszerencsésebbeknek sikerül.
Pár hét, vagy hónap elteltével minden szülőnek hiányozni kezd, amikor akkor és azt csinálhatta, amit korábbi életében. Nem arról van szó. hogy nem szeretné a gyerekét. Sőt! A hozzám forduló anyák többsége a gyermeke születését követő egy évben hosszas gondolkozás után tud csak a „Ki vagy Te?” kérdésemre válaszolni, miközben a legtöbben órákig is tudnának a babájukról beszélni.
A fókusz a legtöbb családban a gyermekre kerül, ami teljesen természetes. Az viszont már sajnos sokkal kevésbé természetes, hogy ezzel párhuzamosan a szülők igényeit is figyelembe vegye bárki. Akár saját maguk. Érzik, hogy nehéz egymással és magukkal mit kezdeniük, de a megoldás keresésére sokszor már nem jut elég energia.
Ilyenkor jó gyakorlatnak tartom, ha tudatosan elkezdenek a szülők magukra is időt szánni. Ez kívülről nézve nem nehéz. Aki viszont már állt a szokatlan módon sokági alvó gyermeke ajtaja előtt annak, nem kérdés, mi motoszkált a fejében. („Most akkor egy mosást rakjak be, főzzek, vagy leüljek és feltegyem a három hete megvett revitalizáló arcmaszkot? … Á, úgyis mindjárt felkel, gyorsan megcsinálom az előbbieket.”)
Így lesznek a kisgyerekes szülők egyre elcsigázottabbak. Ha nem figyelnek rá, hogy magunkat is előtérbe helyezzék, a helyzet egyre nehezebb lesz.
Kellenek olyan dolgok minden nap, amik a szülőknek fontosak. A nyugodtan megivott kávék, az olvasás, a sport, a meditáció, a felnőtt beszélgetések, az intimitás, az egyedüllét.
Bármi, ami az adott anyának és apának megadja azt az érzést, hogy ők még mindig nő és férfi, akit nagyon sok minden más is meghatároz még a gyermekén túl.
Azok a gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy azt látták, a szüleik igényei is fontosak, kiegyensúlyozottabb és nagyobb önbecsüléssel rendelkező felnőttek lesznek.
A gyereknevelés elsősorban nem a szavakon keresztül történik. A szülő példa gyermeke számára. Aki törődik magával, annak a gyermeke megtanulja tisztelni saját maga és a többi ember igényeit is.
Ez nem azt jelenti, hogy a gyermek szükségleteit nem kell figyelembe venni, hanem azt, hogy a sajátunkat is vegyük figyelembe.
Ha van segítségünk, akit a kisbabánk is elfogad, lehetőégünk lehet egyedül kimozdulni. Én hiszek benne, hogy mindenkinek van olyan rokona, vagy ismerőse, aki potenciális segítség lehet. Mivel énidő bármi lehet, ami feltölt, már egy kis bátorság kell. Lehet, hogy először csak egy fagyit fogsz megenni, amíg egy barátnőd tisztes távolban tologatja a babakocsit. Lehet, hogy befekszel egy kád vízbe, amíg a szomszéd a játszószőnyeg mellett üldögél. Lehet, hogy kettesben vacsorázol a férjeddel a lehető legközelebbi – és nem feltétlen fine dinning – étteremben, amíg az anyukád őrzi a kisbabád álmát a következő etetésig. Az biztos, hogy szép fokozatosan a család rutinjává válik a szülői énidő is, amivel együtt egyre kisimultabb lesz mindenki.
Amikor pedig éppen nincs segítség, jöhet a kreativitás és azok a dolgok, amik közben a gyerekek is ott lehetnek. Az otthoni torna, a „közös” főzés, a szülők kedvenc helyét útba ejtő séta, stb.
Kifogást mindig lehet találni, amikor a szülők énideje a téma. Vannak ebben egészen profi anyák és apák is. Abban viszont mindenki egyet ért, hogy ha szülők jól vannak, mindenki jól van.
A szülői coachinggal abban is segítek, hogy helyreálljon a szülők lelki egyensúlya és ezzel az egész család kiegyensúlyozottabb lehessen.
Legutóbbi hozzászólások